4. The Audition

** Matthew's POV **

Másnap reggel viszonylag korán keltünk ahhoz képest, hogy a lagzinak 3-kor lett vége.
Csak hát David már tìz órakkor gyomorgörccsel ébredt és percenként figyelgette az óráját.
- Nyugodtság van, Dave! - nyugtatgatta Chris legjobb cimboráját immár 1001-szerre.
- Annyira nincs. Harminc perc és indulunk. - kotyogott közbe Troy, mire David arca zöldbe váltott, mi meg szúrósan néztünk az ifjabb Maslow-ra.
Akármennyire is idegeskedtek egy óra múlva mégis csak ott ültünk a stúdióban. A Number 3 a 333-as számot kapta (ezért is egyeztek meg ebben a névben).
Még gyorsan elgyakoroltàk a Never Close Our Eyes-t Adam Lambert-től. Nagyon jól szóltak együtt.
- Number 3? - jött ki egy fiatal csaj hozzánk.
- Igen? - kaptàk fel a fejüket a skacok.
- Készüljetek, ti jöttök. - mosolygott rájuk és szempillaverdesős-pillantást vetett Troy-ra.
Elindultuk Lexy után (mint később sikerült megnéznem a névtáblájáról).
- Te Dave. - húzta hátra magunkhoz David-et Chris. - Tudsz róla, hogy Nicki Minaj, Mariah Carey és Keith Urban mellé most visszatért sok-sok év után Simon Cowell is?
- Hogy mi? - esett le mindenki álla. Simon nem éppen a lágyszívűségéről volt híres.
Idegesen vonultak fel a színpadra.
- Egy kalappal sràcok! - szóltunk utánuk majd megálltunk a színpad szélén a függöny mögött.
Hatalmas ovációt kapott a Number 3.
- Bent lesznek. - súgtam Chris-nek. - Még Mariah Carey is állva tapsolt.
- Szerintem is. - válaszolt ikrem. - De jó láttam, hogy Nicki Minaj az orrát túrta?
- Akkor jó ha te is láttad. Már azt hittem a szemem káprázik. - vigyorogtam.
- Bejutottak!!! - ordított fel hirtelen Chris. - És mi végigpofáztuk az egészet, ezt nem hiszem el!
- Kit érdekel! - pattogtam. - Bent vannak. Érted? Bent vannaaaak.
Ott táncikáltunk míg nem valami egyenruhás, fej-mikrofonos manusz el nem kezdett minket kituszkolni a szìnpadra.
- Gyerünk, gyerünk ti jöttök! - löködött.
- Mi? De mi nem is... Számunk sincs... - dadogott Chris, de már hiába: kint álltunk a mentorok előtt.
- Sziasztok Srácok! - mosolygott ránk bátorítóan Mariah.
- Sziasztok. - oldódott fel kicsit Chris. - Én Chris Grimes vagyok, ő pedig az ikertestvérem Matt Grimes.
- Remek. Már csak ez hiányzott. - mormogott Simon, mire mindenki döbbenten feléfordult. - Újjabb ikrek. Újjabb GRIMES ikrek. Cowell ez a te formád. A történelem újra ismétli önmagát.
Na ja. De most nem Angliában vagyunk és nem az X-factorban - kezdett felforrni az agyvizem. Bár nem énekelni jöttünk de egyre erősebbé vált bennem az elhatározás, hogy megmutassam neki, mit is tudunk. Éreztem, hogy Chris-ben is ugyanez zajlik le.
- Legalább van valami közötök John és Edward Grimes-hoz? - jött a barátságtalan kérdés Cowell-től.
- Az előbbi az édesapánk, az utóbbi a nagybátyánk. - válaszoltam bólintva, mire a mentor a fejét fogta.
Keith látványosan vállba vágta, hiába volt Simon a rangidős.
- Akkor hát... Hogyan jutottatok arra döntésre, hogy kiálljatok ma ide elénk? - tette fel a kérdést Nicki.
- Hát... Hogy is fogalmazzak. Kaptunk néhány kezdőlökést. - kacsintottunk össze Chris-szel, hisz nem sejthették a mentorok hogy ez szószerint így történt.
- Rendben. Még egy kérdés: hogyan képzelitek el magatokat 15 év múlva? - szólt Mariah.
- Hát... Mindenképpen idősebbnek. - vetettük be az eredeti Grimes ikrek néhai válaszát csak hogy bosszantsuk a jó öreg Simon-t. Ez meg is tette a hatását: a pohár majdnem kiesett a kezéből és valami olyasmit mormogott, hogy "na, kezdődik" meg "ezt mintha már hallottam volna valahol, remélem azért énekelni jobban tudnak".
A hátunk mögött összepacsiztunk.

** Chris' POV **

- Ha gondoljátok kezdhetitek is. - vigyorgott ránk Keith.
- Mi vagyunk a The Grimes és egy Backstreet Boys számot szeretnénk elénekelni. A címe: I want it that way. - emeltem a számhoz a mikrofont miközben összevillantottuk a szemünket Matt-el. Sosem énekeltünk közönség előtt, maximum a szobánkban magunknak. Viszont ez a szám mindig szerepelt a listán és duettben már tökélyre fejlesztettük. Azonban egy miatt aggódtam: nem voltam benne biztos hogy mi tudunk-e egyáltalán énekelni, hisz egyszer se hallottuk még mások véleményét.
- You are my fire. The one desire.... - kezdtem.
Ahogy itt énekeltem a testvéremmel mintha megszűnt volna minden és mindenki körülöttünk létezni. És élveztem amit csinálunk. Annyira új érzés volt.
Ebből az zökkentett ki, mikor mindenki hangosan tapsolt nekünk még három mentor is a négyből. Mikor befejeztük hangos újjongás vette kezdetét. Matt-el leesett az állunk. Tetszettünk nekik?
- Erre nem tudok semmit mondani. Egyszerűen tökéletesen szóltok együtt. - jutott végre szóhoz Mariah. - Igen!
- Kincs van a torkotoban skacok! Szintén igen! - lelkendezett Nicki is. Hatalmasat vigyorogtam. Talàn még be is juthatunk.
- Ha az előző csapat fantasztikus volt, akkor ti pedig eszméletlenek! Yes! - mutatta fel a hüvelykujját Keith.
- Voltak benne hamis hangok. A bal oldali iker nem mindig várta be a másikat. Csúszkáltatok. - mondta Simon, Keith ekközben hangos fújjogását vezényelte a közönségnek.  - Mindent összevetve azonban azt kell mondjam jók voltatok. Egy gyenge igen.
Ordítva és ugrálva, kézenállva és szaltókat vetve távoztunk a teremből ahol a Number 3 vetette magát a nyakunkba.
Alig tudtuk meggyőzni őket arról, hogy magunk se sejtettük hogy tudunk énekelni.
- Ha az a pasi nem lökdös ki titeket lehet sose tudtuk volna meg. - vigyorgott Troy.
- Most együtt vagyunk benne. - ugrált Alex is. Csak David volt feltűnően csendes.
- David, minden rendben? - szólaltam meg rosszat sejtve.
- Együtt, mégis egymás ellen. - suttogta David és kissé szomorkásan pillantott felénk. Csupán ekkor tudatosult bennem, hogy a legjobb barátaink riválisai lettünk.

3. The Wedding

.... És ekkor Troy toppant be mindenféle kopogás nélkül.
- Bocsi, hogy késtem. - huppant le az àgyamra majd a kekszes zacskóm fele nyúlt.
- Hélóóó! - csaptam amolyan anyàsan a kezére. - Egyem a pofàtlan mindenedet Troy. Nem elèg, hogy nem kopogsz és szèknek használod az ágyam még a kekszem is csórni akarsz? Ccch.
- Hát ez... Igazàn felhàborító. - szipogott Matt is.
- Bleeee. - nyújtott nyelvet a szépfiú.
- Héé Troy dugd ki mégegyszer! - szólalt ikrem meg és közelebb araszolt.
Mikor az ifjabb Maslow szótfogadott Matt egy hirtelen mozdulattal kèt ujja közé csipentette a nyelvét. Troy annyira ledöbbent hogy nem is próbálta visszahúzni. Mindenki fogott egy pàrnát hogy abba röhögjön.
Matt végre elengedte Troy-t, aki még mindig döbbenten kérdezte:
- Te most komolyan... Megfogtad a nyelvemet?
- Ahha. Tàn zavar? - ült vissza vigyorogva Matt az àgyàra.
- Ami azt illeti igen. - kezdett magához térni a srác.
- Jó azt hiszen eltértünk a témától. - köszörülte meg a torkát Alex.
- Igaz is. - szólt David. - Szóval azt talàltuk ki, hogy mivel két nap múlva lesz egy meghallgatás az American Idol-ban... Hàt nos neveznénk.
- Komolyan? És akkor mi leszünk a legnagyobb rajongóitok! -esett le az állam.
- Tényleg úgy gondolod, hogy lenne esélyünk? - mosolyodott el Troy.
- Nanà. - helyeselt Matt is. - Hisz rohadt jól tudtok énekelni!
- Köszönjük, skacok. - vigyorgott Alex és csoportos ölelést tartottunk.
- Chris ugye elkìsértek minket? - fordult hozzàm David.
- Még szép. - kacsintottam. - Ott fogunk tombolni a függöny mögött. Legjobb baràtok?
- Örökké. - akasztottuk össze a kisujjainkat mosolyogva.
- Egyébként a szülőbogyóknak màr szóltatok? - vonta fel a szemöldökét Matt.
- Isten ments. - vörösödött el Troy.
- Nem hiszem, hogy tolerálnák az ötletet. - mondta David is. - Hisz mindig is próbáltak minket óvni a nyilvànosságtól.
- Ez igaz. - estem gondolkodóba. Bár Apa sosem tartozott a legszigorúbb szülőkhöz, ezt az egyet nagyon is komolyan vette: nem akarta, hogy a hírnevük miatt minket is zaklasson a média.
- Majd a héten legkésőbb 4 nap múlva úgyis megtudják, ha összejön. - reagàlt Alex.

** James' POV**

- Kendall hol van már a vőlegény? Nem a menyasszonyra szokás várni? - kiabáltam a násznagynak, hisz lassan húsz perce kezdeni kellett volna. 

- Most keressük. - ordított vissza Kendall helyett Alessa, majd tovarobogott. Melody lépett oda hozzám és a fülembe súgott:

- Edward bevette magát a templom fás kamrájába és most John önt épp lelket bele. Engem is ott akart tartani, de nekem szólnom kell Susanna-nak és az idősebbik John-nak, hogy meg van a fiuk. Addig kérlek szólj Leona-nak is, hogy nem kell aggódnia, Edward nem lépett le.

- Megijedt? - mosolyodtam el. 

- Ne vigyorogj. Te se voltál semmi anno. - csípett bele a kezembe. - Miattad kemény két órát késtünk, hisz sokkal jobb helyet találtál magadnak, nem emlékszel Jas?

- Dehogynem. - kuncogtam. - Na megyek az aráért-

Elindultam kifelel. Leona ott várakozott az ajtó előtt gyönyörűszép csokorral a kezében és kicsit aggodalmas mosollyal.

- Nos? - kérdezte.

- Öt perc és kezdhetünk. - mosolyogtam bátorítóan és csak reménykedni tudtam, hogy John ki tudja rángatni Edward-öt.

** Edward's POV **

El se hiszem, hogy itt állok kinn az oltárnál és várok. Patakokban folyik le rajtam a víz és a nyakkendőm is igencsak szoros. Szeretem Leona-t és vele akarom összekötni az életemet. De akkor mi a fenének izgulok?

"@planetjedward: Akkor adjuk férjül ikrecskémet.
Eddy, gratulálok! =:) <3 @leoneclearwater aztán
ne kíméld őt!"

Rápillantottam a hozzám közelebb eső első sorra. A szeretteim bíztató mosolya, édesanyám zsebkendő szorongatása, bátyám büszke vigyora különös érzéseket kavartak fel bennem. Vajon John is ezt érezte? Meg a többiek?

- John, pisilnem kell. - sziszegtem oda mögöttem álló tesómnak és indultam volna kifele, de ő sorompóként elzárta a kezével az utamat.

- Ne mész sehova, Eddy. Minden rendben lesz. egyébként is utána nézesd meg a hólyagodat, mert 10 perc alatt 9-szer mentél el klotyóra.- suttogta vigyorogva.

Felcsendült a zene.
A menet elejét a főkoszorúslány és egyben Leona tanúja, Melody vezette türkiz színű ruhában. Mikor elhaladt előttem, bíztatóan rám mosolygott.

Máris jobban éreztem magam. Nem érdekel bárki bármit mond: tényleg van barátság fiú és lány között és én megtaláltam a tökéleteset.

Ekkor észrevettem Leona-t. Lélegzet elállítóan gyönyörű volt. Senkit sem láttam attól a perctől fogva a teremben.

A pap monoton beszéde elrepült a fülem mellett. Csak akkor kaptam észbe, mikor Leona egy határozott és könnyes 'igen'-t rebegett majd én is követtem a példáját. Az utána következő csók olyan volt, mintha életem első csókja lett volna. Bár ha úgy vesszük tényleg az volt. Egy új életem legelső csókja attól a nőtől, akivel halálomig együtt maradok minden jóban és rosszban. A fellegek között jártam.

** John's POV **

Ahogy anyukámmal táncoltam, akkor esett le, hogy végre Eddy is révbe ért. Békés megnyugvás töltött el erre a gondolatra. Boldog voltam, hogy ő boldog. Ahogy ott keringett az újdonsült pár a tömeg közepén szó szerint ragyogtak. Én meg kezdtem ellágyulni és romantikus hangulatba kerülni. A szememmel Melody-t kerestem, de sehol sem találtam.

- Anya, megkeresem Melody-t. - hajoltam közelebb a füléhez, ő pedig mosolyogva bólintott, majd a pont akkor odaérő Carlos kérte fel.

Ötlet híjján kimentem a lugasos kertbe, ami az alkalomhoz illően szépen fel volt díszítve virágfüzérekkel és lampionokkal. 

Az egyik padon meg is találtam szerelmemet. 

- Leülhetek asszonyom? - vágtam vigyázzba magam. 

- Csak nyugodtan. - pillantott fel mosolyogva. - Miben segíthetek?

- Kegyed olyan csinos, egyszerűen csak nem értettem, mit csinálhat kint ilyenkor egyedül. Így bátorkodtam megszólítani magácskát. - ültem le.

- Áh, csak már kicsit melegem volt bent. - mosolyodott el. - És pont engem? Megtisztelő, de férjnél vagyok.

Mondta és felmutatta a karikagyűrűjét.

- Sosincs szerencsém. - horgasztottam le a fejem. - Gondolom a kisasszony nem olyan aki képes lenne megcsalni szeretett hitves urát. Pedig szívesen lopnák csókot az ajkairól.

- Soha. - rázta meg határozottan a fejét. - Maga pedig igencsak rámenős. De soha nem lennék képes őt megcsalni.

- Még akkor sem, ha az illető a tulajdon férje? - húztam fel magamhoz mikor felálltam.

- Az már más kérdés. - lehelte mosolyogva a számba.

2. Before the wedding

** Edward's POV **

- Meg tudhatnám, hogy hova visztek? -kérdeztem rosszat sejtve a csak fiúkból álló csapattól.
- Olyan helyre, ahova minden leendő férj vágyik az esküvője előtt egy nappal. -vigyorgott rám Carlos.
- Tudod én hova vágyom? Csak és kizárólag az ágyamba. - fontam karba a kezem és néztem ki a kocsiablakon. A távolban a vízen a lemenő nap aranyló sugarai tükröződtek, aranyra és narancssárgára festve a tájat. Egy pillanat... Víz?
- És itt is vagyunk. - hallottam ekkor Kendall hangját és lefékeztünk a parton. - Mind szép és jó és most verem a fenekem a földhöz örömömben, de hol az az itt? - szálltam ki és néztem körbe.
- Édes drága egyetlen ikrem még most sem esik le? - szólt John és rámutatott egy táblára. - Naneeee. Mi a fenének jöttünk mi a Michigan tóhoz? - esett le az állam. El se tudtam képzelni, hogy miért hoztak ide "legénybúcsú" címszó alatt.
- Majd mindjárt megtudod. - hunyorgott Logan és James-szel közre fogva lerángattak a partra.

** Melody's POV **

A kocsival száguldottam a Michigan tó fele. Tudtam, hogy legénybúcsú zajlik épp, de ezzel a hírrel nem várhattam. Sajnos hiába próbáltam felhívni John-t, a mobilja ki volt kapcsolva, bár ezen nem igazán csodálkoztam. Ilyenkor többnyire senki sem szereti, ha zavarják. Nekem viszont, mindenképp beszélnem kellett vele. Jobbra fordultam és megláttam Logan ezüst Lexus-át. Beparkoltam mellé. Nagy meglepetésemre John-t, Kendall-t és Carlos-t ott találtam még. Meglepetés? Szerintem az ő szemük nagyobbra nyílt mikor megláttak engem kiszállni.
- Nem legénybúcsút tartunk véletlenül? -húzta össze a szemöldökét Carlos.
- Neked is szia Carlitos. - néztem rá csúnyán.
- Egyébként honnan veszed, hogy Melody nem pasi? Nem vagyok biztos benne, hogy John hordja a gatyát náluk. - vigyorodott el Kendall, mire John arca paprikapirosba váltott át.
- Vicces vagy Kendall. - motyogta.
- Nyugi nem sokáig zavarok. Csak beszélnem kell John-nal. - szóltam közbe gyorsan. - Négyszemközt.
Mind a három srác kíváncsian vonta fel a szemöldökét, de én megnyugtatóan rájuk mosolyogtam. Kendall hamar kapcsolt és maga után húzta bátyámat.
- Megnézzük, hogy sikerült-e már wakeboard-ra állítaniuk Edward-öt. John ne maradj sokáig. Szerintem a tesódnak hamarosan szüksége lesz rád. - integetett Kendall, majd a part fele vették az irányt.
- Wakeboard? - csodálkoztam John-ra.
- Is. - vigyorodott el azzal a csibészes vigyorral, ami az évek során sem tűnt el.
- John... - kezdtem, mire egy hatalmas csók befogta a számat pár percre. Csodálkozva néztem fel rá. - Hát ez?
- Csak mert egy egész éjszakán keresztül nélkülözni foglak magam mellől. - pillantott fel kisfiúsan. Elpirultam. Mintha csak huszonévesek lennénk. - Egyébként most már folytathatod MelMel.
- Csak azt akartam mondani, hogy.... - a végét elmotyogtam a nem létező bajszom alatt.
- Édesem... Ezt nem értettem. - nézett rám aggódva-kérdően John.
Nagy levegőt vettem, majd kiböktem:
- Háromszoros apa leszel. - majd gyorsan lehajtottam a fejem és összeszorítottam a szám.

**John's POV**

Ez volt az a pillanat, hogy le kellett ülnöm egy sziklára. Melody feszengve álldogált mellettem, gondolom nem sejtette hogyan reagálok majd. Finoman az ölembe vontam. Kíváncsian nézett fel rám a ragyogó zöld szemeivel. Hatalmas mosolyt villantottam felé, bár ez a felét se tükrözte azt a határtalan örömet, ami ezekben a percekben öntött el engem.
- Örülsz neki? - kérdezte szintén mosolyogva.
- Még szép. - öleltem szorosan magamhoz. - Mióta tudod?
- Egy órája. A doki hívott, hogy megjöttek az eredmènyek. Nem akartam elkiabálni, azért nem szóltam előbb. Viszont a baba nemét is tudom. - mosolygott huncutul és felélénkülve Melody.
- Már most? - csodálkoztam. Majd mohón kérdeztem. - Mi lesz?
- Kislány. - nevetett rám, mire felkaptam őt örömömben és megpörgettem. Így pörögtünk nevetve, boldogan. Kislányom lesz!
Persze, borzasztóan imádom az ikreimet is, Chris és Matt a legjobb dolog az életemben Melody mellett, de valami mégis csak hiányzott az életemből: egy kisleány. Határtalanul boldog voltam. Mikor elfáradtam leborultam Melody-val a homokba. Gyönyörű volt, ahogy a nap narancssárga sugarai játszottak a bőrén és a haján. Erős késztetést érezve vadul megcsókoltam. Majd lassan áttértem a nyakára.
- John... Bármikor visszatérhetnek a srácok. - próbált erőtlenül tiltakozni és a mellkasomra rakta a kezét.
- Egy kicsit lejjebb ha kérhetem. - simítottam végig a kezét incselkedve, majd finoman ölbekaptam és az egyik öltöző fele vettem az irányt. Magunkra csuktam az ajtót.
- John... - nyögött halkan fel mikor megcsókoltam a vállát. - Bármikor ránknyithat valaki.
- És ha azt mondom vállalom a kockázatot? - nyaltam meg az alsó ajkam.
Erre Melody csak az ajkába harapott, válasz helyett.

** Chris' POV **

- Anyaaaa! - hallottam Matt kiabálását.
- Megismétlem tökkel ütött bratyóm, hogy még mindig nem ért haza. - lapoztam egyet a könyvben. - Egyébként ha így folytatod Lily és Alessa néni leveri a fejedet, mert senkit nem hagysz aludni.
- Jó csak el akartam köszönni tőle lefekvés előtt. - huppant le a szemközti ágyra. Már lassan húsz éve, hogy mindig puszival meg öleléssel búcsúzunk este apáéktól és fura ha nem így van. Lehet gyerekesnek tűnik, de én szeretem ezt a rítust.
Halk kopogást hallottam.
- Jer' be idegen. - szóltam emelkedett hangnemben.
David és Alex jött be.
- Lehet egy kérdésünk? - kezdte David.
- Már meg is tetted. - vigyorogtam rá.
- Jó akkor még egy? - forgatta szemeit Alex.
- Szintén meg volt. - nevetett Matt.
- Ajj már fejezzétek be. - lökött le az ágyról David, mire hatalmasat döntült alattam a padló.
- Halkabban, mert mindjárt benyitnak. - sziszegte Alex.
- Hah tehetek én róla hogy Ikrecske 1-nek ekkora súlya van? - kérte ki magának az ifjabb Schmidt mire én válaszul eltaláltam a párnámmal.
- Kiböknétek már miről van szó? - türelmetlenkedett ikrem.
- ..........................

************************

Mára ennyi fért bele BlogBerries, remélem tetszett ez a rész. Kérlek szavazzatok az oldalra illetve az egyes részekre, a kommenteknek is nagyon örülnék, hogy tudjam érdemes-e folytatnom. :)) Köszönöm a 4 feliratkozómat is, nagyon jól esik! *.*
Xoxo,
NANI

1. It's begining...

** Vanessa's POV **

- Ness behoznád a ruháimat a szárítóról? - hallottam anyu hangját, így kénytelen voltam letenni a fotóalbumot, ami több ezer fénykép sorakozott már a kicsi pucér Kendall bácsitól kezdve az érettségiző John bácsin keresztül a vőlegényként büszkén (vagy épp rémülten) feszítő James-ig. Nem, őt nem szólíthattam bácsinak, mert soha többet nem vitt volna magával utazgatni. Természetesen mindannyiukat tegeztem, de akkor is... Szóval mindannyian itt sorakoztak ebben az albumban, az összes pillanatot megörökítve. Imádtam nézegetni.

- Vanessa! - hallottam anyám újbóli kiabálását. Ooops. Ez már a rendes nevem. Innen már csak egy lépés a Vanessa Loly Henderson és azt követné anyu puffogása, ahogy apu fejéhez vágja, hogy: "Látszik, hogy a te lànyod Henderson! Olyan süket mint te!" és hasonlók. Így jobbnak láttam válaszolni.

- Azonnal Anya, mindjárt viszem! - kiabáltam, majd lassan elindultam a kert fele. 

A szárítókötélnél viszont már hárman is álldogáltak: Ed bácsi meg az Ikrek. Ed bácsi kezèben pedig ott fityegett Melody rózsaszín melltartója (?!) és valamit hevesen mutogatott az ördög unokáinak, Chris-nek és Matt-nek.

- Ed bácsi, te mit csinálsz? - tettem fel döbbenten a kérdést mikor amaz ép kifeszítette a fehérneműt, mint egy csúzlit és valami lufi féleséget rakott bele.

Buktassuk le a tettest muhahaha.

- Ssssh Ness, lebuktatsz minket. Inkább gyere ide és nézd díszpáholyból. - suttogott Chris és hívogatóan mutogatott az ujjával. Kíváncsi voltam, így hát odasétáltam. 

- És most? - kérdeztem fojtottan.

- Várunk. - szólalt meg Ed bácsi. - Három.. Kettő... Egy. Kilövééééés!

Elengedte a rögtönzött csúzlit és mire megfordulhattam volna, a vízibomba már célba is talált. Három felháborodott hangot hallottam és megpördülve rám tört a röhögő görcs. Carlos, James és John csuromvizesen dörgölték ki a szemükből a lufi maradékot.

- És most futás, ha kedves az életetek! - iramodott neki Edward, az Ikrek  meg engem fogtak közre és húztak maguk után.

- Nem vennénk a szívünkre.... - szólt lihegve Chris.

- ... ha valami bajod esne emiatt a kis mutatvány miatt. - fejezte be vigyorogva  a mondatot Matt, majd egy hatalmas ugrással beugrottunk az egyik bokor mögé.

** Melody's POV **

- Joooohn! Edwaaaard! - kiabáltam immár harmincadszorra minden idegesség nélkül. Tulajdonképpen már hozzászoktam, hogy mióta megtanultak járni a fiaim, ezek négyen mindig eltűntek. Tulajdonképpen csak az zavart, hogy holnap Edward nagy napja lesz és még egy csomó teendő lenne addig. A menyasszony meg jelen pillanatban is dolgozik szegény, mert van egy átkozott szigorú főnöke. Gondolataimba merülve lépdeltem le, mikor valaki hátulról oldalba bökött. Majdnem gurultam pár lépcső fokot. Jobban mondva 15 évvel ezelőtt valóban legurultam volna. Csakhogy mára már megértettem a mondást: " Nem ijesztesz rám semmivel, vannak gyerekeim. " Szerintem Chris és Matt mellett már mindent átéltem, átéltem amit a legtöbb anya még csak hírből se hall.

- Na megijedtél? - állt be mellém Alessa hatalmas vigyorral az arcán. - Valld be, hogy megijedtél?

- Ki kell ábrándítsalak barátosném, de ez sajnos nem jött össze. - nyújtottam nyelvet rá.

- A fenébe. Na majd legközelebb. - kuncogott.

- Kétlem. Egyébként a keresztfiad meg a testvére megint valami rosszban sántikálnak. - mondtam. Igen... Alessa volt Chris keresztanyja, Edward meg a keresztapja. Matt keresztszülei pedig Lily és Carlos lettek. Tényleg Carlos! Neki egy óra múlva ott kellene lenni a szalonban öltönyt igazíttatni. De még őt se láttam egész nap.

- Ahh, túl nagy a csend. - értett egyet velem. - Miért is nem csodálkozom, hogy 20 évesen még mindig nem nőtt be a fejük lágya... Le se tagadhatják az ősöket.

- Azért David se . - böktem oda neki kuncogva. - Bár azt mondjuk beismerem, hogy Chris és Matt nem voltak túl jó hatással rá. 

- Ez így van. - nosztalgiázott Alessa. - Emlékszem David 6 éves volt, az Ikrek meg 8 és elindultak megkeresni a szivárvány végét... Hol is találtunk rájuk? New York-ban? 

- Igen. A kis cselesek autóstoppoltak. - mosolyodtam el. Így visszagondolva mókás volt a helyzet. Bár akkor igen csak meg volt mindenki ijedve. Alex-ből meg nem lehetett semmit se kiszedni, annyira védte a barátait. Aztán végül Adam bukkant rájuk mikor a turnébusszal majdnem elcsapták őket. - Mondjuk egymást is szívesen ugratták, nem mondhatod, hogy nem.

- Na ja... Mikor David elmondta nekik, hogy a Mikulás igazából egy zombi és hogy csak azért hoz cukrot, hogy édesebb legyen az agyuk... Na az nálam is kiverte a biztosítékot.

- Igen... Aztán már Ness is elég nagy volt ahhoz, hogy beszervezzék a Mikulás-írtó akciójukba. Emlékszem szegény Mikulásnak öltözött James-t alig bírtuk kiszedni alóluk.

- Na meg mikor az utcán tökön rúgtak egy hapsit akinek Mikulás sapkája volt. - vigyorgott Alessa.

- Az azt hiszem Troy volt. - mosolyodtam el. Nem mondhatni, hogy unatkoztunk az elmúlt években.

** Kendall's POV **

- James, mitől vagy csuromvíz? - néztem végig a srácon. Ő csak legyintett. - Akkor jó. Edward legénybúcsújára minden meg van?
- Meg... Csak maga a vőlegény nincs. - vigyorodott el James.
- Hidd el, előkerül. Rossz pénz nem vész el. - mosolyodtam el. Hatalmas bulit szerveztünk neki, sok-sok meglepetéssel.
- Meg van Ed! - futott be ördögi vigyorral az arcán John is.
- Akkor indulhat a mandula? - kérdeztem. Mindenki hatalmasat bólintott. Ezt az estét sose fogja elfelejteni a szöszi azt garantáljuk - ezt sugallta a pillantásuk. Ebben nem is kételkedtem.

Bevezető

Újra itt van. Újra itt van. Újra itt van a nagy csapat... - vagy mégsem? Tény és való a vezetéknevek stimmelnek és látni ismerős arcokat is, de mintha kicsit idősebbek lennének. 
20 év hamar elröpült. Esküvő, gyermekáldás, a nevelés viszontagságai.... De szemmel láthatólag a JedRush Family  megoldotta a kakis pelenkától a kamaszkorig járó apró-cseprő problémákat. ÉS bár a híres édesapák még mindig a toppon vannak így negyvenes éveikben is, azért jut idő a családra is.
A The SECOND most az ifjabb szereplőket hozza reflektor fénybe, bár a megszokott régi karakterek is fel-felbukkannak majd a történet folyamán.
Remélem mindenki ugyanannyira élvezni fogja az új blogot is, mint elődjét. Fogadjátok szeretettel.
xoxo,
Nani

A szereplők

Chris John Tyler éss Matthew Edward Patrick Grimes (20)

Ki ne emlékezne a Jelody kicsiny ikrei az előző történetből? Hát igem....
Ők is cseppet megnőttek és viselkedésben egyáltalán nincsenek

lemaradva az eredeti Grimes-ikrektől.

David Aaron Schmidt (18)

Úgy tűnik Kendall és Alessa gyermeke apuci szép szemét örökölte, mellesleg 

a lányoknál sincs hátrányban. A gitárral meg úgy bánik mint más a levegővételle: a vérében van.

Troy James Maslow (19)

Woaaaah szépfiúnak szép gyermek. VVajon másban is olyan 

tehetséges mint James?

Alex Martin Pena (18)

Megszólalásig hasonlít Carlos-ra... vagy talán azután is? 

Vicceiben is igencsak az apjára ütött, mellesleg rajong a 

nagynénjéért.

Vanessa Loly Henderson (16)

Mi ez mi ez? Pici Henderson leányka?

Eyg biztos Logan-nek már most baseball ütővel

kell járkálni körülötte.

És akiket nem kell bemutatni: